Slevin Dessauge

ALAPOK
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - -
teljes név: Slevin Dessauge
becenevek: Slevin
nem: Férfi
kor: 18
faj: Vérfarkas
születési időpont, hely: Oroszroszág, 1991. szept. 09.
származás: francia-amerikai
nyelvek: angol, orosz

család:
édesanya: Anne Baker –tartózkodási hely: Franciaország
édesapa: Benjamen Dessauge –tartózkodási hely: Franciaország
testvérek: Kihúzva.
barát/barátnő/kisállat/egyéb: Kihúzva.

A MÚLT
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A múlt. Mindig is egy fogas kérdés volt számomra. Merthogy az én életem: kész kalandregény.
Kezdjük mondjuk azzal, hogy francia vagyok. Egy tipikus, Párizs- imádó apától, francia vérrel lettem megáldva. Attól függetlenül, hogy egy kukkot sem tudok franciául. Én ugyanis oroszul tudok.
De hogy ne szaladjak ennyire előre, vegyünk mindent az elejéről.
A szüleim története már régi nóta. Tipikus eset a diáklányról, aki Párizsba látogatott az Eiffel-tornyot megcsodálni, és az utcán belebotlott egy jóképű, gazdag fiatalemberbe. Ahogy az lenni szokott, szerelem volt első látásra. A lány Franciahonban maradt néhány édes, szerelemtől fűtött hónapig, majd visszatért a szülővárosába: Forksba. A távolság ellenére, a lázas levelezés nem szűnt meg köztük, és kezdett kirajzolódni, hogy ez nem csak egy nyári kaland volt. Egy szép, kora nyári napon, a francia macsó ott várta a háza előtt. Örömteli viszontlátás, csókok, örömkönnyek, és utána jött a visszautasíthatatlan ajánlat: az idegen elvitte magával oda, ahonnan jött, és vissza se nagyon engedte. Az eljegyzés és a csodás esküvő és a hosszú nászút egymás után következett. Ennél boldogabb életről álmodni sem lehet.
Csak ugyebár, tündérmesék nem léteznek. Jobb megtanulni, a való élet, egészen más, mint a mesekönyvekben.
A francia ugyanis tönkrement. Pontosabban nem ő, hanem a bátyja úsztatta el a családi üzletet. De hogy kinek is a hibája, végül is lényegtelen. Az ifjú pár ott állt luxuslakás és luxusutazás nélkül. Kénytelenek voltak ráébredni, hogy ideje a saját lábukon megállni. Újra kellett kezdeniük mindent.
A legjobb lehetőséget megragadva újabb költözésre adták a fejüket. Egy oroszországi vállalat sok lehetőséget látott a franciában. Tehát a célpont észak volt. Immáron nem az első osztályon utaztak, hanem csak, mint a többi, átlag ember. Pedig ők nem voltak azok. Ezt mutatja az is, hogy milyen érzés fogta el őket, amint meglátták az újdonsült kisvárost és a szolgálati, vadiúj lakásukat. Természetesen azt gondolták, hogy valami hiba csúszott a számításba. Ez a múlt századi kalitka nem lehet az övék. De sajnos ideje volt kijózanodni és tündérmesénk hősnőjének átalakulnia egy érett nővé. Vagy inkább anyává.
Ja igen, mert ekkor jöttem én. Hogy Franciaországban történt a dolog, vagy már az orosz megpróbáltatások hatására, sosem firtattam. Nekem mindig is tökéletes volt, hogy én francia vagyok és kész. Amúgy sem kellett kinek fitogtatnom: lerítt rólam, hogy más vagyok, mint az ottaniak. De mivel a prérin nincs választási lehetőség, azok az emberek lettek a barátaim. Francia szavak helyett én orosz nyelvtörőkkel dobálóztam, bár otthon mindig angolul folyt a társalgás. Talán én voltam az oka, hogy a szüleim lassan elfogadták az ottani életet. Kiderült, hogy az ottani emberek nem is olyan félelmetesek, mint amilyennek elsőre tűnnek. Csak éppen, nagyon másmilyenek.
Na de ugorjuk. A gyerekkoromat nem részletezem, hiszen csak egy átlag orosz kölök voltam, aki egész álló nap az erdőben barangol.
Aztán a dolgok kezdtek megváltozni. Vagy hanem is, csak én lettem egyre élénkebb és kíváncsibb. Minden érdekelt, ami körülöttem történt. A világ egyre színesebb és veszélyesebb lett. Tudnék mesélni ezer más dolgot is az akkori felfedezéseimről, de nem akarom feleslegesen húzni az időt: térjünk rá a legfontosabbra. A veszély. Ennek köszönhetem ezt az életet.
Az orosz prérin sok a vadállat, erről mindenki tud. Farkasok lopják a csecsemőket, vagy más vadorzó pusztít. Mindig mosolyognom kell ezen a mondaton. Apám mondta mindig ezt, ha az erdőbe indultam barangolni. Nem is tudta, mi volt az igazi jelentése. Az elején még én sem. Aztán lassan rájöttem. Tizenhat voltam, amikor a folyamat végbement. A fájdalmas, lázas folyamat. Átalakultam egy szörnyeteggé, amiről később megtudtam, hogy vérfarkasnak nevezik. Kezdtem egyre többet tudni magamról és a vámpírokról. Kitisztult a kép a sok halálesetről és eltűnésről. Életem legrosszabb két évét éltem meg. Egyedül voltam és egyetlen segítségem egy Vlagyimir nevű iszákos öreg volt, akinek a feleségét valamelyik vérszívó vitte el. Nem tudom milyen szerencse keverte az utamba, de történetesen megszállottan hitt a préri farkasok legendájában. Anyám indián származása pedig csak még jobban lelkesítette. Minden lehetséges verziót kitalált a létezésem okára, és feladatának tekintette, hogy valamiféle kiképzést tartson nekem. El kell, hogy ismerjem, néha hasznát is vettem az öreg fantáziájának. Életemben négyszer találkoztam vámpírral. Viszont ebből csak háromszor győztem.
Anyáméknak feltűnt, mennyire megviselt, hogy a utoljára már nem tudtam helytállni, és egy ártatlan ember miattam vesztette az életét, egy olyan helyen, ami az én védelmem alatt állt. Pocsékul éreztem magam. Kulturált körökben depressziónak neveznék azt az állapotot, de az orosz földön egyszerűen mogorvaságnak titulálták. Ennek következtében született meg a nagy döntés: hazaköltözünk. Már ha Franciaországot hazának nevezhetjük, hiszen még soha nem jártam ott.
Hosszas vívódások árán szántam rá magam a döntésre, de végül elhatároztam: ideje külön utakra lépnem.
Mielőtt megszerethetném a francia életet, amiről mindig is álmodtam, el kell rendeznem a saját kilétemet. Nem voltam kielégítve azzal a sok baromsággal, amit az öreg kertelt össze. Nekem anyám ősei kellettek, hogy tudjam az igazságot. Ennyire pofon egyszerű volt a helyzet. Tudni akartam, ki és mi vagyok. S legfőképp, hogy miért vagyok az, ami. Így történt meg, hogy az orosz reptéren míg szüleim a francia gépre szálltak, én az amerikai járatra csekkoltam be.

A JELEN
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Jelenleg. Jelenleg a Barker ági rokonokhoz leszek beszállásolva. A hideg orosz nyarak után most a la push-i tengerpart vár rám. Nem tervezem hosszúra a maradást, csak amíg megtudom, amit akarok. Aztán hogy mi lesz, már a jövő rovatához tartozik.

JELLEMRAJZ
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - -
jellem: Farkas vagyok. Úgy is viselkedem.

előnyök: Még kölyök voltam, amikor túl nagy feladatot kaptam. Hogy mindezt elviseljem, jó nagy adag higgadtságra és önfegyelemre volt szükségem.
hátrányok: Néha viszont túlzásba esem, és túlságosan is a kezembe akarom venni az irányítást.
titkok: Vámpírok és farkasok, nem elég?
félelmek: Családtag elvesztése.
hobbik: Farkaskodás.
szokások: Farkaskodás.
kedvencek: Farkaskodás.
amiket kevésbé szeret: Harcolni. Alapvetően nem vagyok vérengzős típus.

KÜLSŐ
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - - - - -
rassz: Európai.
magasság: 187 cm.
tömeg: 84 kg.
szemszín: Sötétbarna
hajszín: Világosbarna
különleges ismertetőjel: Kihúzva.
egészségi állapot: Kitűnő.

A karakterképeden szereplő híresség neve: Jamie Campbell Bower

SZJP
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -- - - - - - - - - - - - - -

Idézet :

Most már késő visszakozni. Érzem, ahogy a gép lassan felemelkedik és hamarosan már a levegőben vagyunk. Ha nem kötődnének olyan rossz emlékeim a repüléshez, talán még élvezném is. Azonban bőven volt már szerencsém ehhez az élményhez. Nem egyszer íveltem át az erdő fölött, valamelyik vérszívó lábától megrúgva. A szüleim rávenni is alig bírtak erre az utazásra. Vidéki orosz kis porontyként még soha nem utaztam repülővel, nem igen tudom, hogy megy az ilyen. Viszont nagyon ajánlom, hogy –ahogy ígérték - ne legyen fájdalmas a landolás. Nem úgy, mint máskor.
Nyugtalanul döntöm az ülésnek a fejem, esélyt sem látok a megnyugvásra. Már napok óta nem aludtam, pedig érzem, hogy kellene. Egyre jobban szükségem van rá, de képtelen vagyok lehunyni a szemem. Mint egy kisgyerek, úgy rettegek. S jelenleg nem is vagyok más, mint egy kisgyerek, aki véletlen más járatra szállt, mint a szülei.
Elmosódva látom az arcukat, ahogy otthon a mindennapi munkájuk elevenedik meg előttem. Már maga a táj is csak halványan rémlik, pedig alig néhány órája, hogy elhagytam. Tényleg eljöttem volna? Tényleg megtettem? Elhagytam az erdőt? Megszabadultam tőle, leráztam magamról a kötelességet. Még magamnak is alig bírom bevallani, pedig nyilvánvaló: megfutamodtam. Igenis megfutamodtam a harc elől. Egy újabb vereség elől. Nem a sérülések vagy a fájdalom elől, hanem egy újabb halál elől.
Újra látom az arcát. Hallom a sikolyát, ahogy könyörög az életéért. Nem is tudja, hogy felesleges, hiszen én sem segíthetek. Megbénulva fekszem a földön, és hagyom, hogy a másik közelítsen felém. A vörösszemű újra belém rúg és ismét a levegőbe kerülök. Nyüszítve suhanok keresztül a tisztáson és végül egy fának csapódva landolok a nedves avaron. Most már hang sem jön ki a torkomon. Megfeszítem minden erőmet, de nem bírok mozdulni. Tehetetlenül nézem végig, ahogy a nőhöz suhan és örömittas arccal fölé hajol. Tudom hogy már vége, eddig tartott az élete. Ő lemészárolja, hogy pillanatnyi szomját csillapítsa, én pedig elásom utána, hogy soha senki ne találhassa meg. Megölném. Esküszöm, hogy megölném, széttépném, hogy megakadályozzam, de képtelen vagyok rá. Legyőzött. A nő utolsó emberi minutuma pedig egy utolsó, velőtrázó sikoltás.
A hang még süvölt a fülemben, ahogy felriadok. Csak pár perc lehetett az egész, a kapitány még csak most köszönti az utasokat Seattle-be tartó járatán.